Köszöntelek a Liza Kuckóban!
Játszó kuckó és baba-mama, családi programok Gödön. Közösség, egy finom kávé és süti mellett!🩷
Látogass el hozzánk
Miért hoztam létre a Liza Kuckó és Kávézót?🩷
„Amikor a Liza Kuckót megálmodtam, egy olyan helyet szerettem volna teremteni, ahol a családok, anyukák, apukák és gyerekek egyszerre érzik jól magukat. Egy helyet, ami nemcsak kávézó, hanem közösségi tér is – ahol a kicsik biztonságban, önfeledten játszhatnak, az anyukák/szülők pedig végre kicsit megpihenhetnek, feltöltődhetnek, beszélgethetnek egy támogató közegben.
✨ Fontos volt számomra, hogy legyen egy gyerekbarát tér, ahol minőségi játékokkal fejlődhetnek a kicsik, miközben a felnőttek is otthonos, barátságos légkörben tölthetik az idejüket. Egy hely, ahová jó betérni: közös játékra, gyerek/felnőtt foglalkozásra vagy akár csak egy finom kávéra és süteményre. ☕🍰 Azt szeretném, ha ide betérve mindenki úgy érezné: itt jó lenni, itt számít, hogy ő is itt van.” ❤️️
A Liza Kuckó számomra nem egy vállalkozás, hanem egy szívügy, küldetés. Egy álom, amely közösséget épít, mosolyokat hoz a mindennapokba, és ahol minden család megtalálhatja a maga kis örömét. 🌸
✨ Ezért született a Liza Kuckó – hogy legyen egy hely, ahol jó együtt lenni. ✨
Liza Kuckó – ahol otthon érzed magad! Játék, közösség, kávé – minden egy helyen.
Játszó kuckó, rendszeres foglalkozások és programok Gödön – közösség, finom kávé és kuckózás! 🩷
Játszó Kuckó
Gyerekbarát tér minőségi játékokkal és biztonságos kuckózással.
Rendszeres foglalkozások
Baba‑mama és felnőtt programok a hét több napján.
Események
Közösségi események, alkalmi workshopok és tematikus napok.
Kávézó
Kedves hangulat, finom kávé és könnyű falatok.
Foglalkozások / Események
Hamarosan részletes programnaptárral és foglalkozás‑leírásokkal frissítjük ezt a részt. Addig is kövess a Facebookon és Instagramon a friss hírekért!
Jelentkezés
Érdekel egy foglalkozás vagy esemény? Írj nekünk e‑mailt, és felvesszük veled a kapcsolatot a részletekkel.
Nyitvatartás és Kapcsolat
Nyitvatartás
H: 10:00–18:00
K-P: 9:00-18:00
Szo: 9:30–12:00
V: zárva
Elérhetőség
Telefon: +36 30 2599249
E‑mail: hello@lizakucko.hu
Cím
2131 Göd, Pesti út 63.